Kérj
Ajánlatot!
Ha kiválasztottátok és lefixáltátok az esküvő dátumát, és helyszínét, érdemes már most elkezdeni gondolkodni a további teendőkön. Ilyen például az is, hogy a lakodalmon milyen zene szóljon, és ami még fontosabb, hogy ki szolgáltassa a talpalávalót. Választhattok csak zenekart, vagy csak dj-t, de népszerű mostanság az is, hogy mindkettő szolgáltatót elhívjuk a nagy napra.

A zenekar valójában elég klasszikus választás, hiszen régen például kizárólag csak a zenekar szolgáltatta a zenét. A zenekar előnye, hogy egyedi hangzást fognak biztosítani élőben, emellett a párnak utcai kíséretet is biztosítanak, illetve ők adják meg az igazi lakodalmas hangulatot is. Viszont fontos megemlítenünk, hogy a zenekarok fognak szünetet tartani az est folyamán, így kell arra számítani, hogy a lakodalom közben elő fog fordulni pár üresjárat.
Az esküvői Dj
Mint tudjuk, a dj szolgáltatás a fénykorát éli. Manapság valóban többen választanak dj-t esküvőre, mint zenekart. Ennek az is az oka, hogy az esküvői dj számára nincs olyan zene, amit ne tudna lejátszani. Hatalmas előnye, hogy a zenék eredeti nyelven szólnak, a számok között pedig nincsen szünet.
Nagyon fontos, hogy esküvőre specializálódott dj-t válasszunk, aki otthon van a retro zenék világában, valamint ismeri a lakodalmon a násznép igényeit is.
Érdekes információ
Napjainkban népszerű megoldássá vált az is, hogy éjfélig zenekar játszik a násznépnek, majd utána az esküvői Dj adja a talpalávalót. Az is egy jó megoldás lehet, ha a zenekar és a Dj felváltva zenélnek, annak megfelelően, ahogyan a hangulat megkívánja.
Az esküvői party zenekar
Különleges jellemzőjük, hogy egy teljes show-t csinálnak az esküvőn. A többtagú zenekar olyan kiegészítőket viselnek az est folyamán, amit a zenei blokk stílusa megkíván, és különböző vizuális zenei trükköket vetnek be a hangulat kedvéért. A party zenekar szolgáltatásánál inkább a show elemeket kell kifizetni, de azt is fontos megjegyeznünk, hogy kiváló angol kiejtéssel rendelkeznek, így tökéletesen adják elő az adott számokat, nyelvi bonyodalmak nélkül.
Mi alapján válasszunk esküvői zeneszolgáltatót?
- Törekedjünk arra, hogy minőségi technikai eszközökkel dolgozzanak.
- A szolgáltató nyújtson nekünk számlát és szerződést. Az utóbbi tartalmazza, hogy mit vállal a szolgáltató, hogy történik a kifizetés, és hogy kell-e esetleg előleget fizetni.